Termékek Menü

Hogyan válasszunk tüzelőanyagot biokandallónkhoz?

Hogyan válasszunk tüzelőanyagot biokandallónkhoz?

Kis hazánkban is egyre nagyobb választék áll rendelkezésünkre biokandallókhoz árult tüzelő anyagokból. Már nem csak a kiszerelést illetően nő a választék, hanem azt is el kell döntenünk, hogy milyen állagú (zselés vagy folyékony) vagy milyen összetételű (bioetanol vagy isopropyl alkohol) tüzelő anyagot válasszunk biokandallónkhoz. A következő cikkünkben ebben szeretnénk segítséget nyújtani. Bemutatjuk a tüzelőanyagok fajtáit és hogy mire érdemes odafigyelni vásárláskor.

család

Nézzük tehát szépen sorban, hogy milyen tüzelőanyagokkal találkozhatunk biokandallókat áruló cégek polcain.

1. Bioetanol
bioetanolEz a legelterjedtebb, legismertebb tüzelőanyag fajta. Ennek a folyadéknak az alapja az etanol, amit úgy is ismerhetünk mint etil-alkohol, borszesz vagy régiesen borlang. Az etanol egy növényi eredetű, nyers fermentációs (erjesztésű) cukoralkohol. Ebből készülnek a szeszes italok is. Ebből következik tehát, hogy az etanol nem mérgező anyag, viszont a nem emberi fogyasztásra szánt etanolt, hogy ne kelljen értük a szeszes italokra vonatkozó adót fizetni különböző módszerekkel és adalékok hozzáadásával denaturált szesszé alakítják. A denaturált szesz ize és szaga eltér az etanoltól, de hánytató és mérgező hatása miatt is ihatatlan! A bioetanolt valamilyen magas cukor- vagy keményítő tartalmú növény erjesztésével nyerik, ez lehet cukorrépa, cukornád, kukorica, búza, burgonya, fűfélék, gabonaszárak. A bioetanol égetése során vízpára és széndioxid keletkezik, ebből adódik, hogy égés közben nincs szükség kéményre. Környezetkímélő hatása is jelentős, nem fokozza az üvegházhatást. Tehát nagyon jól választunk, ha bioetanolt használunk modern füstmentes kandallónkban. A vásárláskor viszont nem árt résen lennünk. Sok bioetanolnak árult termék van a piacon, ami valójában nem is az, vagy nem a kandallóban való felhasználásra gyártják. Például a benzinkutakon kapható E85-ös bioetanolt semmiképpen ne használjuk kandallónkban! Ez egy keverék, ami legalább 15% benzint is tartalmaz. Ezt égetni a lakásunkban nem túl egészséges ráadásul az illata sem lehet kellemes. Csak olyan helyen vásároljunk bioetanolt, ahol ezt kifejezetten kandallókba való felhasználásra árulják, és a termék címkéje is erről árulkodik.
A bioetanol előnyei között van, hogy égés közben a folyadék teljesen kiürül a kandalló tartályából és alig hagy maga után szennyeződést. Így takarítani is csak nagyon ritkán kell a tartályt.

2. Izopropil alkohol (Prémium Tűz Gél)
prémium tűz gél családEz egy kevésbé ismert tüzelőanyag, viszont felhasználásban nincs különbség az előzőekben említett bioetanolhoz képest. Az izopropil alkohol előállítási folyamatába és az összetevői elemzésébe most itt nem mennénk bele, de ha valakit mégis érdekelne, akkor itt tájékozódhat pontosabban erről a folyadékról. Az izopropil alkoholt vagy másnéven propanol-t vagy ipa-t általában zselés állagban lehet vásárolni (de ebből is létezik folyékony változat). Az általunk forgalmazott izopropil alkohol Prémium Tűz Gél néven található meg. Ez a folyadék is teljes mértékben környezetbarát, égetése közben széndioxid és vízpára keletkezik és emberi fogyasztásra nem alkalmas. Izopropil alkoholt sok helyen árulnak oldószerként. Ezek használatát a kandallókban nem javasoljuk, hiszen ezek az oldószerek nem lettek tesztelve biokandallókban és egyéb levegőbe jutó mérgező adalékanyagokat is tartalmazhatnak. Így ezt a folyadékot is csak olyan helyen szerezzék be, ahol kifejezetten kandallókba árulják és a címke leírásán is ez szerepel. Az izopropil alkohol zselés állaga miatt némi lerakódást hagy maga után, ezért áruljuk ezeket ilyen eldobható fém dobozokban. Ezek a dobozok használhatóak akár hagyományos kandallók tűzterében is, ha éppen nincs kedvünk hagyományos módon, fával begyújtani. Használhatjuk önmagukban dekorációnak akár a kertben vagy a teraszon is.

Sok helyen találkozhatunk a fenti két tüzelőanyagtól eltérő megnevezéssel, amiket szintén úgy hirdetnek, mint a biokandalló megfelelő üzemanyagát (mint például: égőpaszta, ipari spiritusz), de mindig figyeljük a termék csomagolását. Ha a kandallóban való használat nincs feltüntetve, akkor soha nem lehetünk biztosak abban hogy nem tartalmaz mérgező összetevőket, amelyek égés közben a levegőbe juthatnak.

Ha fenti dolgokra odafigyelünk, akkor nyugodtak lehetünk, hogy a vásárolt termék biztonságos, és ha betartjuk a címkén lévő használati utasítást, akkor nem történhet semmi meglepetés a kandallónk használata közben.